Kihagyás

Gyakori fenyegetések

Ajánlásainkat általánosságban azokra a fenyegetésekre vagy célokra osztjuk fel, amelyek a legtöbb ember számára relevánsak. Lehet, hogy ezek közül egyik, egy, néhány vagy akár mindegyik fontos számodra, és az általad használt eszközök és szolgáltatások attól függnek, mi a célod. Természetesen ezeken a kategóriákon kívül is lehetnek rád jellemző fenyegetések. A legfontosabb, hogy megértsd az általad választott eszközök előnyeit és korlátait, mert gyakorlatilag egyik sem véd meg minden fenyegetéstől.

Anonimitás

Az online tevékenységed elválasztása a valós személyazonosságodtól, hogy megvédd magad azoktól, akik kifejezetten a te kilétedet próbálják felfedni.

Célzott támadások

Védelem olyan hackerekkel vagy más rosszindulatú szereplőkkel szemben, akik kifejezetten a te adataidhoz vagy eszközeidhez próbálnak hozzáférni.

Ellátásilánc-támadások

Általában a célzott támadás egyik formája, amelyben egy egyébként megbízható szoftverbe közvetlenül vagy valamely külső függőségen keresztül sérülékenységet vagy kihasználható kódot juttatnak.

Passzív támadások

Védelem például kártevőkkel, adatszivárgásokkal és más, egyszerre sok embert érintő támadásokkal szemben.

Szolgáltatók

Adataid védelme a szolgáltatóktól, például végpontok közötti titkosítással (E2EE), amely a szerver számára olvashatatlanná teszi az adatokat.

Tömeges megfigyelés

Védelem olyan állami szervek, szervezetek, weboldalak és szolgáltatások ellen, amelyek együttműködve követik a tevékenységedet.

Megfigyelési kapitalizmus

Védelem a nagy reklámhálózatokkal — például a Google-lal és a Facebookkal —, valamint számtalan más külső adatgyűjtővel szemben.

Nyilvános kitettség

Az interneten — keresőmotorokon vagy a nyilvánosság számára — elérhető személyes információk korlátozása.

Cenzúra

A cenzúrázott információhozzáférés elkerülése, illetve annak megelőzése, hogy online megszólalásodat cenzúrázzák.

E fenyegetések némelyike a saját körülményeidtől függően fontosabb lehet, mint a többi. Egy értékes vagy kritikus adatokhoz hozzáférő szoftverfejlesztőt például elsősorban az ellátásilánc-támadások és a célzott támadások foglalkoztathatják. Ettől függetlenül valószínűleg azt is szeretné, hogy személyes adatai ne kerüljenek be tömeges megfigyelési programokba. Hasonlóképpen sokakat elsősorban személyes adataik nyilvános kitettsége aggaszthat, de nekik is figyelniük kell a biztonsági jellegű problémákra, például a passzív támadásokra — így az eszközeiket érintő kártevőkre.

Anonimitás és magánszféra

Anonimitás

Az anonimitást gyakran összekeverik a magánszférával, pedig különböző fogalmak. A magánszféra azoknak a döntéseknek az összessége, amelyeket az adataid felhasználásáról és megosztásáról hozol; az anonimitás ezzel szemben azt jelenti, hogy online tevékenységed teljesen elválik a valós személyazonosságodtól.

A kiszivárogtatóknak és újságíróknak például jóval szélsőségesebb fenyegetési modelljük lehet, amely teljes anonimitást követel. Ez nemcsak annak elrejtését jelenti, hogy mit csinálnak, milyen adataik vannak, vagy hogy ne tudják őket rosszindulatú szereplők vagy kormányok feltörni, hanem azt is, hogy teljesen elrejtsék, kik ők. Gyakran bármilyen kényelmi szempontot feláldoznak anonimitásuk, magánszférájuk vagy biztonságuk védelméért, mert akár az életük is múlhat rajta. A legtöbb embernek nem kell ilyen messz mennie.

Biztonság és magánszféra

Passzív támadások

A biztonságot és a magánszférát is gyakran összekeverik. Valamilyen fokú magánszféra eléréséhez szükség van biztonságra: hiába használunk eleve adatvédelmi szempontból tervezett eszközöket, ha azokat a támadók könnyen kihasználhatják, majd nyilvánosságra hozhatják az adatainkat. A fordítottja viszont nem feltétlenül igaz: a világ legbiztonságosabb szolgáltatása nem feltétlenül biztosít magánszférát. Jó példa erre, amikor valaki a Google-ra bízza az adatait. A vállalat méretéből és világszínvonalú biztonsági szakembereiből adódóan viszonylag kevés súlyos biztonsági incidensük volt. Bár a Google nagyon biztonságos szolgáltatásokat nyújt, ingyenes fogyasztói termékeiben (Gmail, YouTube stb.) kevesen tekintenék személyes adataikat valóban privátnak.

Az alkalmazásbiztonságnál általában nem tudhatjuk biztosan — és néha nem is tudhatjuk meg —, hogy az általunk használt szoftver rosszindulatú-e, vagy egyszer azzá válhat-e. Még a legmegbízhatóbb fejlesztők esetén sincs általában garancia arra, hogy a szoftverben nincs olyan súlyos sérülékenység, amelyet később ki lehet használni.

Egy esetlegesen rosszindulatú szoftver által okozható kár csökkentésére érdemes elkülönítésen alapuló biztonságot alkalmazni. Ez jelentheti például külön számítógépek használatát különböző feladatokra, virtuális gépeket egymáshoz kapcsolódó alkalmazáscsoportok elkülönítésére, vagy olyan biztonságos operációs rendszert, amely nagy hangsúlyt helyez az alkalmazások sandboxolására és a kötelező hozzáférés-vezérlésre.

Tipp

A mobil operációs rendszerek általában jobb alkalmazás-sandboxolást biztosítanak, mint az asztali rendszerek: az alkalmazások nem szerezhetnek egyszerűen root hozzáférést, és a rendszer erőforrásaihoz engedélyt kell kérniük.

Az asztali operációs rendszerek többnyire le vannak maradva a megfelelő sandboxolás terén. A ChromeOS az Androidhoz hasonló sandboxképességeket kínál, a macOS pedig teljes rendszerengedély-kezeléssel rendelkezik, és a fejlesztők alkalmazásaiknál sandboxolást is választhatnak. Ezek a rendszerek ugyanakkor azonosításra alkalmas információkat továbbítanak saját gyártójuknak. A Linux jellemzően nem küld adatokat a rendszer szállítóinak, viszont gyengébb védelmet nyújt kihasználások és rosszindulatú alkalmazások ellen. Ezt valamelyest mérsékelhetik a virtuális gépeket vagy konténereket széles körben használó speciális disztribúciók, például a Qubes OS.

Konkrét személyek elleni támadások

Célzott támadások

Az egy adott személy ellen irányuló célzott támadásokat nehezebb kezelni. Gyakori módszer a rosszindulatú dokumentumok e-mailes elküldése, sérülékenységek kihasználása — például böngészőkben vagy operációs rendszerekben —, illetve a fizikai támadás. Ha ez számodra valós kockázat, fejlettebb fenyegetéscsökkentési stratégiákat érdemes alkalmaznod.

Tipp

A webböngészők, levelezőkliensek és irodai alkalmazások kialakításukból adódóan gyakran harmadik felektől kapott, nem megbízható kódot futtatnak. Több virtuális gép használata — az ilyen alkalmazások gazdarendszertől és egymástól való elkülönítésére — csökkentheti annak esélyét, hogy egy alkalmazásban kihasznált sérülékenység az egész rendszert veszélyeztesse. A Qubes OS vagy Windowson a Microsoft Defender Application Guard például kényelmes eszközöket ad erre.

Ha fizikai támadásoktól tartasz, olyan operációs rendszert használj, amely biztonságos, ellenőrzött rendszerindítást valósít meg, például Androidot, iOS-t, macOS-t vagy TPM-mel rendelkező Windowst. Győződj meg arról is, hogy a meghajtó titkosított, és az operációs rendszer TPM-et, Secure Enclave-et vagy Secure Elementet használ a titkosítási jelszó próbálkozásainak sebességkorlátozására. Ne oszd meg számítógépedet olyanokkal, akikben nem bízol, mert a legtöbb asztali operációs rendszer nem titkosítja felhasználónként külön az adatokat.

Bizonyos szervezetek elleni támadások

Ellátásilánc-támadások

Az ellátásilánc-támadások gyakran vállalatok, kormányok és aktivisták elleni célzott támadások, bár végül szélesebb felhasználói kört is veszélyeztethetnek.

Példa

Ennek ismert példája 2017-ben történt, amikor Ukrajna népszerű könyvelőszoftverét, az M.E.Docot megfertőzték a NotPetya kártevővel, így a programot letöltő felhasználók is zsarolóprogram-fertőzést kaptak. A NotPetya több mint 2000 vállalatot érintett különböző országokban, és az NSA által Windows-gépek hálózaton keresztüli megtámadására fejlesztett EternalBlue kihasználásra épült.

Az ilyen támadások többféleképpen hajthatók végre:

  1. Egy közreműködő vagy alkalmazott előbb befolyásos pozícióba kerülhet egy projektben vagy szervezetben, majd visszaélhet ezzel és rosszindulatú kódot adhat hozzá.
  2. Egy fejlesztőt külső fél kényszeríthet rosszindulatú kód hozzáadására.
  3. Egy személy vagy csoport azonosíthat egy külső szoftverfüggőséget (könyvtárat), majd a fenti módszerekkel megpróbálhat abba beépülni, tudva, hogy azt később más, „downstream” fejlesztők is felhasználják.

Az ilyen támadások sok időt és előkészítést igényelhetnek, és kockázatosak, mert észlelhetők — különösen népszerű, sok külső figyelmet kapó nyílt forráskódú projektekben. Ugyanakkor a legveszélyesebbek közé tartoznak, mert teljesen kivédeni őket rendkívül nehéz. Olyan szoftver használatát javasoljuk, amely jó hírnévvel rendelkezik, és láthatóan törekszik a kockázatok csökkentésére, például az alábbi módokon:

  1. Régóta létező, népszerű szoftvert alkalmaz. Minél nagyobb figyelem irányul egy projektre, annál valószínűbb, hogy külső szereplők észreveszik a rosszindulatú változtatásokat. Egy támadónak is több időt kell közösségi bizalom építésére és érdemi hozzájárulásokra fordítania.
  2. Olyan szoftvert keress, amely a bináris kiadásokat széles körben használt, megbízható build-infrastruktúrán állítja elő, nem pedig fejlesztői munkaállomásokon vagy saját üzemeltetésű szervereken. Egyes rendszerekben, például a GitHub Actionsben a nyilvánosan futó build-szkript is ellenőrizhető. Ez csökkenti annak esélyét, hogy egy fejlesztő gépén lévő kártevő megfertőzze a csomagokat, és nagyobb bizonyosságot ad arról, hogy a binárisok valóban a megadott folyamatból származnak.
  3. Figyeld, használnak-e kódaláírást az egyes forráskód-commitokhoz és kiadásokhoz. Ez auditálható nyomot ad arról, ki mit tett. Például: benne volt-e a rosszindulatú kód a forráskód-tárolóban? Melyik fejlesztő adta hozzá? A buildfolyamat során került bele?
  4. Ellenőrizd, hogy a forráskód változtatásaihoz tartoznak-e érdemi commitüzenetek — például Conventional Commits formátumban —, amelyek elmagyarázzák, mit kell az adott módosításnak elérnie. Az egyértelmű üzenetek megkönnyítik a külső ellenőrzést, auditot és hibakeresést.
  5. Vedd figyelembe, hány közreműködője vagy karbantartója van a programnak. Egyetlen fejlesztő könnyebben lehet külső nyomás célpontja, hogy rosszindulatú kódot adjon hozzá, vagy gondatlanságból nem kívánt viselkedést engedjen meg. Emiatt előfordulhat, hogy egy „Big Tech” vállalat által fejlesztett szoftvert több szem ellenőriz, mint egy olyan magányos fejlesztő munkáját, aki senkinek sem tartozik elszámolással.

Magánszféra a szolgáltatókkal szemben

Szolgáltatók

Olyan világban élünk, ahol szinte minden kapcsolódik az internethez. „Privát” üzeneteinket, e-mailjeinket és közösségi interakcióinkat jellemzően valamilyen szerveren tárolják. Amikor üzenetet küldesz valakinek, az többnyire egy szerverre kerül, és amikor a címzett el szeretné olvasni, a szerver adja át neki.

A nyilvánvaló probléma az, hogy a szolgáltató — vagy a szervert feltörő támadó — bármikor és tetszőleges módon hozzáférhet a beszélgetéseidhez anélkül, hogy erről tudnál. Ez számos elterjedt szolgáltatásra igaz, például SMS-re, Telegramra és Discordra.

A végpontok közötti titkosítás (E2EE) szerencsére enyhítheti ezt a problémát azzal, hogy a kommunikációt már azelőtt titkosítja közted és a címzettjeid között, hogy az eljutna a szerverre. Így az üzenetek bizalmassága biztosítható, feltéve, hogy a szolgáltató egyik fél privát kulcsához sem fér hozzá.

Megjegyzés a webes titkosításról

A gyakorlatban az E2EE különböző megvalósításainak hatékonysága eltér. Az olyan alkalmazások, mint a Signal, natívan futnak az eszközödön, és az alkalmazás minden telepített példánya lényegében ugyanaz. Ha a szolgáltató egy hátsó kaput építene be az alkalmazásba a privát kulcsaid ellopására, azt később visszafejtéssel fel lehetne fedezni.

A webes E2EE-megvalósítások — például a Proton Mail webalkalmazása vagy a Bitwarden Web Vaultja — ezzel szemben arra támaszkodnak, hogy a szerver dinamikusan JavaScript-kódot küld a böngészőnek a kriptográfiai műveletekhez. Egy rosszindulatú szerver célzottan neked küldhet olyan JavaScriptet, amely ellopja a titkosítási kulcsodat, és ezt rendkívül nehéz lenne észrevenni. Mivel a szerver különböző embereknek különböző webklienseket is kiszolgálhat, még egy felfedezett támadás esetén is nagyon nehéz volna bizonyítani a szolgáltató felelősségét.

Ezért amikor csak lehetséges, webkliens helyett natív alkalmazást használj.

A szolgáltatók még E2EE mellett is profilozhatnak metaadatok alapján, amelyeket a titkosítás jellemzően nem véd. Bár magukat az üzeneteidet nem olvashatják, továbbra is megfigyelhetnek fontos adatokat: kivel beszélsz, milyen gyakran írsz neki, és mikor vagy jellemzően aktív. A metaadatok védelme viszonylag ritka. Ha ez része a fenyegetési modellednek, alaposan nézd át az általad használt szoftver technikai dokumentációját, és ellenőrizd, kínál-e bármilyen metaadat-minimalizálást vagy -védelmet.

Tömeges megfigyelési programok

Tömeges megfigyelés

A tömeges megfigyelés egy teljes népesség — vagy annak jelentős része — „viselkedésének, számos tevékenységének vagy információinak” összetett megfigyelésére irányuló törekvés.1 Gyakran állami programokra utal, például azokra, amelyeket Edward Snowden 2013-ban hozott nyilvánosságra. Ugyanakkor vállalatok is végezhetik, akár állami szervek megbízásából, akár saját kezdeményezésre.

Atlas of Surveillance

Ha többet szeretnél megtudni a megfigyelési módszerekről és arról, hogyan alkalmazzák őket egyes városokban, érdemes megnézni az Electronic Frontier Foundation Atlas of Surveillance projektjét.

Franciaországban a La Quadrature du Net nonprofit szervezet által fenntartott Technopolice oldal nyújt hasonló információkat.

A kormányok a tömeges megfigyelési programokat gyakran a terrorizmus elleni küzdelem és a bűnmegelőzés szükséges eszközeként indokolják. Emberi jogokat sértő alkalmazásuk azonban sokszor aránytalanul érint kisebbségi csoportokat és politikai ellenzékieket.

ACLU: The Privacy Lesson of 9/11: Mass Surveillance is Not the Way Forward

Edward Snowden olyan kormányzati programokról szóló leleplezései nyomán, mint a PRISM és az Upstream, hírszerzési tisztviselők azt is elismerték, hogy az NSA éveken át titokban gyakorlatilag minden amerikai telefonhívásáról adatokat gyűjtött — ki kit hívott, mikor és mennyi ideig beszéltek. Az ilyen adatok napi szintű felhalmozása rendkívül érzékeny részleteket tárhat fel az emberek életéről és kapcsolatairól, például azt, hogy felhívtak-e lelkészt, abortuszszolgáltatót, függőségi tanácsadót vagy öngyilkosság-megelőző segélyvonalat.

Az Egyesült Államokban terjedő tömeges megfigyelés ellenére a kormány arra jutott, hogy az olyan programok, mint a Section 215, „kevés egyedi értéket” adtak tényleges bűncselekmények vagy terrorcselekmények megakadályozásához; a munka nagyrészt megismételte az FBI saját célzott megfigyelési programjait.2

Az interneten többféle módszerrel követhetnek, többek között:

  • az IP-címed alapján;
  • böngészős sütikkel;
  • a weboldalaknak megadott adatokból;
  • a böngésződ vagy eszközöd ujjlenyomatából;
  • a fizetési módok összekapcsolásával.

Ha a tömeges megfigyelési programok aggasztanak, elkülönítheted online identitásaidat, beleolvadhatsz más felhasználók tömegébe, illetve amikor csak lehet, egyszerűen kerülheted az azonosításra alkalmas adatok megadását.

A megfigyelés mint üzleti modell

Megfigyelési kapitalizmus

A megfigyelési kapitalizmus olyan gazdasági rendszer, amelynek középpontjában a személyes adatok megszerzése és árucikké alakítása áll, elsődlegesen profitszerzés céljából.5

Sok ember számára egyre nagyobb aggodalom a magánvállalatok általi követés és megfigyelés. A Google és Facebook által üzemeltetetthez hasonló kiterjedt reklámhálózatok messze túlnyúlnak a saját weboldalaikon, és közben követik a tevékenységedet. Tartalomblokkolókkal korlátozhatod a szervereik felé irányuló hálózati kéréseket, a használt szolgáltatások adatvédelmi szabályzatainak elolvasása pedig segíthet számos alapvető fenyegetés elkerülésében — bár a követést teljesen ez sem akadályozza meg.3

Ráadásul még az AdTech- vagy követési iparágon kívüli vállalatok is megoszthatják adataidat adatbrókerekkel — például Cambridge Analytica, Experian vagy Datalogix — vagy más felekkel. Nem feltételezheted automatikusan, hogy adataid biztonságban vannak csak azért, mert egy szolgáltatás nem a tipikus reklámtechnológiai vagy követési üzleti modellben működik. A vállalati adatgyűjtéssel szembeni legerősebb védelem az, ha amikor csak lehet, titkosítod vagy elhomályosítod az adataidat, megnehezítve ezzel, hogy különböző szolgáltatók összekapcsolják őket és profilt építsenek rólad.

A nyilvános információk korlátozása

Nyilvános kitettség

Adataid védelmének legegyszerűbb módja, ha eleve nem teszed őket nyilvánossá. Az interneten magadról található, nem kívánt információk törlése az egyik legjobb első lépés a magánszférád visszaszerzéséhez.

Azokon az oldalakon, ahol mégis megosztasz információt, nagyon fontos a fiók adatvédelmi beállításainak ellenőrzése és az adatok terjedésének korlátozása. Ha van rá lehetőség, kapcsold be például a „privát módot”: így a fiókodat nem indexelik a keresőmotorok, és az engedélyed nélkül nem lehet megtekinteni.

Ha már valódi adatokat adtál meg olyan weboldalaknak, amelyeknek nem kellene rendelkezniük velük, megfontolhatod dezinformációs módszerek alkalmazását, például az adott online identitáshoz kapcsolódó kitalált adatok megadását. Ez megnehezíti valódi adataid megkülönböztetését a hamisaktól.

A cenzúra elkerülése

Cenzúra

Az online cenzúrát különböző mértékben totalitárius kormányok, hálózati rendszergazdák és szolgáltatók is alkalmazhatják. A kommunikáció ellenőrzésére és az információhoz való hozzáférés korlátozására irányuló ilyen törekvések összeegyeztethetetlenek a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő emberi joggal.4

A vállalati platformokon is egyre gyakoribb a cenzúra, ahogy a Twitterhez és Facebookhoz hasonló szolgáltatások engednek a közvélemény, a piac vagy kormányzati szervek nyomásának. Az állami nyomás lehet burkolt kérés vállalatok felé — például amikor a Fehér Ház egy provokatív YouTube-videó eltávolítását kérte —, vagy nyílt, mint amikor a kínai kormány szigorú cenzúrarendszer betartását követeli meg a vállalatoktól.

Akiket a cenzúra fenyegetése aggaszt, használhatnak olyan technológiákat, mint a Tor annak megkerülésére, és támogathatnak cenzúrának ellenálló kommunikációs platformokat, például a Matrixot, amelynek nincs olyan központi fiókkezelő hatósága, amely tetszőlegesen megszüntethetné a fiókokat.

Tipp

Magának a cenzúrának a megkerülése néha könnyű, annak elrejtése azonban, hogy megkerülöd, komoly problémát jelenthet.

Gondold végig, hogy az ellenfeled a hálózat mely részeit képes megfigyelni, és van-e hihető tagadhatóságod a tevékenységedre. A titkosított DNS például segíthet egy egyszerű, DNS-alapú cenzúrarendszer megkerülésében, de nem tudja valóban elrejteni az internetszolgáltatód elől, milyen webhelyeket látogatsz. A VPN vagy a Tor elrejtheti a hálózati rendszergazdák elől, mit keresel fel, de azt nem feltétlenül, hogy ilyen hálózatot használsz. A pluggable transportok — például Obfs4proxy, Meek vagy Shadowsocks — segíthetnek megkerülni a gyakori VPN-protokollokat vagy a Tort blokkoló tűzfalakat, de a megkerülési kísérlet továbbra is felismerhető lehet például aktív próbálgatással vagy mély csomagvizsgálattal.

Mindig mérlegeld a cenzúra megkerülésének kockázatait, lehetséges következményeit és azt, mennyire fejlett az ellenfeled. Körültekintően válassz szoftvert, és legyen tartalék terved arra az esetre, ha lebuknál.

  1. Wikipedia: Mass Surveillance és Surveillance. ↩

  2. United States Privacy and Civil Liberties Oversight Board: Report on the Telephone Records Program Conducted under Section 215 ↩

  3. Az „Enumerating badness” megközelítés — vagyis az összes ismert rossz dolog felsorolása —, amelyet sok tartalomblokkoló és vírusirtó alkalmaz, nem képes megfelelően megvédeni az új és ismeretlen fenyegetésektől, hiszen azok még nem kerültek fel a szűrőlistára. Más kockázatcsökkentő módszereket is alkalmaznod kell. ↩

  4. Egyesült Nemzetek Szervezete: Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata. ↩

  5. Wikipedia: Surveillance capitalism ↩

A Magánszféra Kalauz a Privacy Guides nem hivatalos magyar változata. Tartalmi eltérés esetén az angol eredeti az irányadó. Eredeti Privacy Guides